ÜDVÖZÖLJÜK AZ
ANDRÁSSY GYULA SZAKKÖZÉPISKOLA

CENTENÁRIUMI HONLAPJÁN!

TÖRTÉNET

(Rövid krónika 1912-1985)

Az első világháború előtt Miskolc város, a diósgyőri és az ózdi vasgyárak ipari fejlődése szükségessé tette a régióban egy ipari szakiskola felállítását. Dr. Szentpály István miskolci polgármester közbenjárására a Magyar Királyi Kereskedelemügyi Minisztériumban Péterffy Lajos miniszteri tanácsos, az iparoktatási szakosztály főnöke és Vígh Albert iparoktatási főigazgató előkészítő munkája után Beőthy László kereskedelemügyi miniszter elrendelte a miskolci Magyar Királyi Fémipari Szakiskola felállítását.

A szakiskola alapító oklevelét az uralkodó, I. Ferenc József király írta alá. A kereskedelemügyi miniszter megbízásából, Dr. Nagy Ferenc Miskolc város polgármesterének támogatásával kőröshegyi Kissházy Béla okleveles gépészmérnök, kassai felsőipariskolai tanár 1912. szeptember 1-jétől szervezte meg tanintézetünket. Az oktatás a Magyar Királyi Állami Fémipari Szakiskolában 1912. október 2-án indult a Csabai kapu 17. szám alatti Dianovszky-féle bérházban, melyet a város bocsátott ideiglenesen a szakiskola rendelkezésére.

Az iskola első igazgatója, kőröshegyi Kissházy Béla munkáját az első tanévben két tanár (Petrányi Miklós és Káplány Gábor gépészmérnökök), egy óraadó tanár (dr. Kosztolányi Zoltán magyar-latin szakos középiskolai tanár), egy intézeti orvos (dr. Mikulecz János a Diósgyőri Vas- és Acélgyár orvosa), két segédművezető (Gaál Béla és Antalik Károly), egy iskolaszolga (Sári Imre) és egy nyugdíjas irodai dolgozó (Ullmann József) segítette. Az oktatás 52 rendes (nappali tagozatos) fémipari tanulóval indult. A képzés 4 évfolyamos volt és vizsgával zárult, melyen a tanulók írásbeli, rajzbeli és műhelygyakorlati tudását mérték fel. A végbizonyítvány megszerzését követően a tanulók munkakönyvet válthattak, és két évi segédkedés után önálló iparűzésre váltak jogosulttá a gép-, épület-, műlakatos és kovács szakmákban. A képzés az első tanévben különböző iparos továbbképző tanfolyammal bővült, ahol 289 hallgató tanulhatott.

A következő, 1913/14-es tanévre 110 tanuló iratkozott be. Így az ideiglenes szükségépület méretei miatt már nem felelt meg az oktatás céljainak. Ezért a kereskedelmi miniszter egy, az ipariskola céljainak mindenben megfelelő modern épület építési terveit készíttette el, mely a város által biztosított Soltész Nagy Kálmán utcai 4000 négyszögöles telken épült volna fel. A terv megvalósulását az I. világháború kitörése akadályozta meg. A megnőtt tanulói létszám az iskolai személyzet számának gyarapodását eredményezte: immár két rendes tanár, egy tanárjelölt, három óraadó tanár, két előmunkás, egy iskolaorvos végezte az oktatást. Két szolga egészítette ki az intézeti dolgozói létszámot. Az első világháború kitörését követő általános mozgósítás elrendelésekor az iskola személyzetéből 3 főt azonnal behívtak katonai szolgálatra. Az azonnali bevonulókat 1915. márciusában még további 4 fő követte, így a tanítást nagyon kis létszámú tanári testület folytatta tovább.
1915-től az iskolát már közvetlenül is érintették a háborús események. Ebben az évben az igazgató szükségesnek látta, hogy az általa összegyűjtött adományokból internátust és menzát létesítsen, melynek irányítását az igazgató felesége vállalta magára. Az iskola műhelyében hadi automobilokat javítottak, valamint főzőüstöket, sterilizátorokat készítettek. A tanulói létszám 101 főre emelkedett, a tanfolyamok látogatóinak létszáma 464-re nőtt.

Az 1915/1916-os tanévben nagy gondot okozott a katonai szolgálatra beosztott tanárok pótlása, helyettesítése. A tanerők hiányát óraadó tanárok meghívásával próbálták áthidalni. A tanulók közül 1916-ig 25-en teljesítettek szolgálatot a fronton. Az 1916/1917-es tanévben az iskola problémái tovább súlyosbodtak. A tanári személyzet pótlását ellátó óraadók rendkívül gyorsan cserélődtek. Továbbá a mérnököktől igen nagy erőfeszítést kívánt, hogy a gyakorlati jellegű tantárgyak mellett számos elméleti órát is tartaniuk kellett. 1917-ben a 8 fős állandó tanári karból 5-en, míg a tanulók közül 37-en teljesítettek frontszolgálatot. 1918-1928 között nem jelentek meg iskolai értesítők, ami a zavaros történeti, politikai, gazdasági viszonyok között teljesen érthető. Ezért nehéz ma már rekonstruálni e tízéves időszak történéseit.

A háború befejezése után a frontszolgálatot teljesítő tanárok Mondok Béla kivételével visszatértek az iskolába. Mondok Béla az orosz fronton fejlövést kapott és meghalt. Közben az ideiglenes iskolaépület állaga egyre romlott. A világháború előtti terv, az új iskola felépítése 1922-ben ismét felvetődött, és még ebben az esztendőben dr. Valkó Lajos kereskedelemügyi miniszter az állami költségvetésből elkülönítette az építkezéshez szükséges összeget. A város az építkezésre a Soltész Nagy Kálmán utca 4. számú telket ajánlotta fel. 1924. tavaszán Schodits Pál, a budapesti Felső Építő Ipariskola igazgatójának tervei szerint Árva Pál miskolci műépítész megkezdi az építkezést. 1925. őszére készült el az egyemeletes műhelyépület, ahol kezdetben az ideiglenesen berendezett tantermekben az elméleti órákat is tartották. 1927. májusára készült el a kétemeletes főépület, melynek második emeletén egy 52 férőhelyes internátust is kialakítottak. Az 1923/24-es tanévtől az iskola fokozatosan 3 évfolyamos lett, az utolsó 4 évfolyamosok 1926-ban végeztek.

Az 1916-1926 között eltelt 10 évben a 4 évfolyamos fémipari szakiskolában mintegy 200 tanuló végzett. A három évfolyamos képzésben a tanulók az I. évfolyamon főként reszelési gyakorlatot, a II. évfolyamon lakatos, kovácsipari, kevés forgácsoló műhelyi, végül a III. évfolyamon forgácsoló és szerelési gyakorlatot végeztek. A tanulók számára a napi foglalkozási idő 8-12 óráig és 14-18 óráig tartott, de három nap délben 1-1 órás katonai kiképzés is volt. Megkövetelték, hogy a tanulók este különféle tanfolyamokat (kazánfűtő-, gőzgép-, gázmotor-kezelő stb.) végezzenek. Így a heti kötelező iskolai elfoglaltság 54-56 órát tett ki, aminek nagyobbik fele gyakorlatból állt. 1926-tól a képzést faipari szakkal is bővítik, ettől kezdve az intézmény hivatalos neve: Magyar Királyi Állami Fa- és Fémipari Szakiskola. A faipari műhelyben a régi bútorok javítása mellett konyha-, háló-, gyermekbútorokat, diófaebédlőt és gyermekjátékokat is készítettek. A fémipari műhelyben zárak, pántok, körzők, rácsszerkezetek és különféle szerszámok készültek. A nagyobb berendezések közül a tűzhelyek készítését és javítását kell kiemelni. A tanórai foglalkozásokon kívül lehetőség nyílt a diákok önképzésére is.

1926-tól működött a Szemere Bertalan Önképzőkör, amelynek tagjai adták a műsort a nemzeti ünnepeken (március 15.), a gyásznapokon (október 6.). A tanulók tehetségének bemutatására is mód nyílt, hiszen munkájukból minden karácsonykor kiállítást és vásárt rendeztek az intézet falai között. Országos hírnévvel dicsekedhetett az Aero-kör, mely repülőgép-modellek készítésével foglalkozott. 1935-ben az intézményt a Magyar Királyi Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium hatáskörébe helyezték, de az Iparügyi Minisztérium irányítása, felügyelete alatt maradt a tanfolyami képzés. Ugyanebben az évben vonult nyugdíjba kőröshegyi Kissházy Béla igazgató, iskolánk alapítója, megteremtője, aki 24 éven át vezette az intézményt. Az új igazgató vitéz Pataky Tivadar gépészmérnök, korábbi műhelyfőnök lett. 1936-tól működött iskolánkban a 794. számú "Szittya" cserkészcsapat Szentkuti Félix tanár parancsnoksága alatt. A cserkészcsapat tevékenységi körébe tartozott a megemlékezéseken, sportversenyeken való szereplés, kirándulások szervezése, kiképző tábor rendezése.

Az iskolánkban készített Jacobs-féle 1937-től sportkör is működött iskolánkban. Az 1937/38-as tanévben ünnepelte az intézet 25 éves fennállását. A faipari szakon 43, fémipari szakon 103 fő tanult. A tanulmányi idő mindkét szakon 3-3 év volt. Az iskola elvégzése után munkakönyvet válthattak a diákok, majd egy évi gyakorlat után mesterségüket önállóan is gyakorolhatták. A jubileumi tanévben az iskola 7 féle tanfolyamot indított. 1937. és 1940. között iskolánk tanulója volt a fémipari szakon Kopácsi Sándor, aki az 1956-os forradalom és szabadságharc idején Budapest rendőrfőkapitányaként a felkelők oldalára állt. 1939-ben említik először az "ifjúsági tisztikart", mely a mai diákönkormányzatnak megfelelő szervezet lehetett. Döntöttek tanulmányi ösztöndíjakról, az internátusba felvehetők személyéről, jutalmakról. Ismét háború.1940-től egyre több tanárt hívtak be katonai szolgálatra a tanári karból, ami az óraadó tanárok létszámának ugrásszerűen megemelkedéséhez vezetett.


1941. június 6-án a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium intézményünket Magyar Királyi Állami Gépipari Középiskola néven középiskolává minősítette. Miután az 1941/42-es és az 1942/43-as tanévben jóformán csak a középiskolai tagozatra jelentkeztek tanulók, a fa- és fémipari szakiskola fokozatosan megszűnt: a faipari szak 1943-ban, a fémipari szak 1944-ben. Az iskolába a középiskola (8 osztályos gimnázium, polgári iskola) negyedik osztályának, később az általános iskola nyolcadik osztályának elvégzése után lehetett beiratkozni felvételi alkalmassági és orvosi vizsga alapján. A tanulók a negyedik év elvégzése után érettségi-, illetve képesítő vizsgát tettek. 1942-ben indul be iskolánkban a Gépipari Középiskola Felnőtt Tagozata két párhuzamos első osztállyal. A háborús időknek megfelelően a tanulók leventeképzésben részesültek. A háború első éveiben működött a Szemere Kör, a Sportkör, az Aero-kör, a cserkészcsapat és a diáktanács. 1942-től emelkedett a frontszolgálatra bevonult tanárok száma, esetenként a tanári törzslétszám 3 főre zsugorodott. A nehézséget tovább fokozta, hogy a katonai szolgálatot teljesítő tanárok pótlása a háborús viszonyok közepette szinte lehetetlennek bizonyult.

1944. őszén Hajós Gyula lett az intézet megbízott igazgatója. Az 1944/45. tanévben élte át a ma 90 éves iskolánk a legtöbb megpróbáltatást. Már augusztus 1-jén megkezdődött a tanítás, hogy a nappali tagozat negyedik osztályos tanulói 1945. január 5-én letehessék az iskola történetének első érettségi vizsgáját. Ez a terv azonban nem sikerült, mert a front előrehaladása miatt az érettségi vizsgát csak későbbi időpontban lehetett megtartani. Az I-II-III. osztály tantermi tanítása 1944. november elején kezdődött volna, azonban ezt a gyorsan változó események lehetetlenné tették. A háború, a katonai bevonulás miatt előállott tanárhiány, a rossz vonatközlekedés, a vidéki tanulók elmaradása megnehezítették a tanítási munka végzését. Egyedül a műhelyoktatás indulhatott el a Miskolc területén és közvetlen környékén lakó tanulók számára, azonban 1944. október végén a sűrű légitámadások és berepülések veszélyessé tették az iskola épületében való tartózkodást, így november elején a tanulók testi épségének megőrzése érdekében a gyakorlati oktatást is meg kellett szüntetni. A szovjet hadsereg 1944. december 3-án vonult be Miskolcra. A katonák egy része az iskolaépületben szállásolta el magát. Elvonulásuk után, december 12-én a tankerületi főigazgató utasításának bevárása nélkül kezdődött meg az intézet újjászervezése. Az iskola épülete, a robbanások következtében beállott 90 %-s üvegkárt leszámítva, alig sérült meg. Az elsődleges feladat a fűtés biztosítása volt, csakhogy a főépület egyik helyreállított tantermét elfoglalta egy szovjet katonai alakulat, a főépületet hadikórháznak rendezték be. 1944. végén csak a műhelyépületben lehetett a tanítást folytatni. Megkezdődött a romok eltakarítása, a tanulók összegyűjtése. December 23-án - elsőként a miskolci iskolák között - a műhelyépület két földszinti helyiségében megkezdődött a tanítás. Az iskolai munkaazonban a megszálló katonai erők miatt nem folyhatott sokáig, mert 1945. januárjának első napjaiban egy szovjet katonai gépkocsizó alakulat foglalta el a műhelyépület földszinti helyiségeit, az iskola így a műhelyépület emeleti helyiségeibe szorult. Itt három tantermet használhattak a tanulók. Azonban ez az állapot sem tartott sokáig, mivel a katonai alakulat az egész épületet lefoglalta. Kedvező megoldást jelentett az, hogy a főépületből éppen elköltözött a katonai kórház, s ennek helyére települt át az iskola.

1945. március 18-án azonban ismét katonai kórház céljaira foglalták le a főépületet, ezáltal teljesen hontalanná vált az intézet. Megkezdődött a két évig tartó örökös vándorlás, költözködés korszaka. Hajós Gyula megbízott igazgató a saját lakásában alakította ki az igazgatói-titkársági szobát, az iskola a Tízeshonvéd utca 68. sz. alatti bérházban, valamint a Bársony János utcai elemi iskolában és óvodában nyert elhelyezést. A tantermek berendezését - szükségmegoldásként - padok, lócák, megmentett asztalok jelentették. A háború következtében a szertárak anyaga, a falitáblák, a térképek, az iskola irattára szinte teljesen megsemmisült. A vidékről bejáró tanulók internátus hiányában családoknál kaptak elhelyezést, így az I., II.,III. osztályos tanulók részére sikerült az elméleti foglalkozásokat biztosítani. A gyakorlati oktatás iskolai kereteit nem sikerült ugyan megoldani, de néhány miskolci gyár otthont adott a műhelygyakorlati oktatásnak, ahol hetente egy napot töltöttek a tanulók. A IV. évesek egy részét is sikerült összegyűjteni, így ha nem is januárban, de 1945. március hó második felében 21 tanuló tehette le az érettségi vizsgát. A tanévet nappali tagozaton 155 tanuló, a felnőttek tagozatán 92 tanuló fejezte be.

Az 1945/46. tanév ismét a szétszórtság jegyében kezdődött. Az oktatás 6-8 helyen folyt, ennek ellenére 556 tanuló iratkozott be. A nappali tagozaton 8-14 óráig, a felnőtt tagozaton 17-20 óráig tartott a tanítás. 1945. szeptemberében a hadifogságból és menekülésből hazatért negyedik osztályos tanulók érettségi vizsgájára is sor kerülhetett. Az iskolavezetés kérdése is megoldódott. Vitéz Pataky Tivadart, az iskola volt igazgatóját az iparügyi miniszter Székesfehérvárra helyezte át, az ottani iskola igazgatásával bízta meg. Hajós Gyula megbízott igazgatót az Iparügyi Minisztérium 1945. december 28-án kelt rendeletével igazgatóvá nevezte ki. 1946. március 15. után az I., II. és III. osztályok a Szent István úti iskolában nyertek elhelyezést. Az osztályoknak egy épületben való összevonása jó hatást gyakorolt az oktató-nevelő munkára. Az 1946/47. tanév örvendetes eseménnyel indult szeptember 9-én. A tankerületi főigazgatóság a Fráter György Katolikus Gimnázium 10 helyiségét utalta ki iskolánk részére. Miután a gimnázium épületében villanyvilágítás nem volt, délután, illetve az esti órákban nem volt tanítás. Ennek ellenére az elméleti órák színvonala emelkedett, a központi fűtés, a jobb iskolai felszerelés pótolta az addig nélkülözött ilyen jellegű feltételeket. Csupán a műhely kérdését nem sikerült még megoldani. Évekig tartó hontalanság után 1947. január 12-én visszakaptuk iskolánk épületét. Beköltözni azonban még mindig nem lehetett, hiszen rendbe kellett hozni a központi fűtést, az ajtókat, az ablakokat, szét kellett bontani a kórház céljaira létesített belső átépítéseket. A teljes birtokbavétel csak április 22-én történhetett meg. A felnőttek és dolgozók tagozata azonban továbbra is a Szent István úti iskolában maradt, mert az esti oktatást villanyvilágítás hiánya miatt a visszakapott épületben nem lehetett megoldani.

Az 1947-48. tanév az iskola második alapítása jegyében kezdődött. Sok volt még a tennivaló. A műhely felszerelését, gépekkel való ellátását sürgősen meg kellett oldani. A háború és a hontalanság éveiben kölcsönadott gépeket nagy nehézségek árán tudtuk csak visszaszerezni. A visszakapott szerszámgépekkel kézi szerszámok készültek, hogy az annyira nélkülözött műhelyoktatás megindulhasson. Gondot jelentett még a mérnöktanárok hiánya, így az elméleti műszaki oktatást is részben gyakorlati nevelőink látták el. (Közülük többen a kellő elméleti tudás megszerzése révén a továbbiakban sikeres elméleti tanárként működtek.) 1947. augusztus 19-től iskolánk neve megváltozott. Az új elnevezés: Általános Gépészeti Műszaki Középiskola. A névadással egy időben az Iparügyi Minisztérium védnökségünk alá rendelte az Ózdon felállított dolgozók Általános Gépészeti Középiskoláját és a Borsodnádasdi Lemezgyárban megnyílt hasonló típusú dolgozók iskoláját. 1947. október 7-én nyílt meg az iskola tanulóotthona 29 bentlakó tanulóval. Az 1948/49. tanévben ötféle elnevezés alatt folyt iskolánkban a tanítás. Az ifjúsági tagozat I-II. osztálya műszaki középiskola, a III-IV. osztály gépipari középiskola néven. A felnőttek gépipari középiskolája és a dolgozók gépipari középiskolája, valamint a dolgozók műszaki középiskolája esti tagozaton működött. Összesen hat osztály érettségizett ebben a tanévben, s emellett 1948. október 9-én megnyílt a felsőipari iskola II. osztálya. 1949. augusztus 1-től iskolánk főhatósága ismét a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium. Ezzel egy időben műszaki és ipari középiskolák helyett, ipari gimnáziumok létesültek, ezért iskolánk neve Miskolci 9. számú Állami Vas-, Fém- Gépipari Gimnáziumra változott. Iskolánk, mint ipari gimnázium anyaiskolája lett a miskolci, ózdi, borsodnádasdi, illetve a salgótarjáni és a mátravidéki dolgozók ipari gimnáziumának is. Így intézményünk központja, irányítója lett az észak-magyarországi iparvidék műszaki oktatásának.

1950-ben átszervezték az ipari szakoktatást. Az ipari gimnáziumok helyett ipari technikumokat létesítettek. Ennek értelmében iskolánk megszűnt ipari gimnázium lenni, s az 1950-51. tanévben 12, számú, majd az 1951-52. tanévtől 13. számú Általános Gépipari Technikum néven működött tovább. Ez a tanév is bővelkedett eseményekben. A felsőbb oktatásügyi hatóságok 16 osztályos iskolává szándékozták fejleszteni iskolánkat, évfolyamonként 4 párhuzamos osztállyal, így 1951-ben a négy I. osztályba mintegy 175 tanuló nyert felvételt. Mivel a beiskolázást az iskolától függetlenül, felvételi és alkalmassági vizsga mellőzésével az Iskola Bizottság intézte, rendkívül nagy volt a tanulók között a lemorzsolódás. Az 1950-51-es tanévben jött létre iskolánkban a gépipari technikum mellett egy új szakiskola, a villamosipari technikum, mely ebben a tanévben még egy igazgatás alatt és egy tantestülettel működött. 1951. június 10-én a B.-A.-Z. Megyei Tanács oktatási osztálya VKM-rendeletre felmentette Hajós Gyula igazgatót a 12. sz. Gépipari Technikum vezetése alól, és a villamosipari technikum vezetésével bízta meg. Az új igazgató Ablonczy József okleveles gépészmérnök lett. Ablonczy József előbb a Ganz Vagon és Gépgyár mérnökeként dolgozott. 1938-tól tanára, majd műhelyfőnöke lett a kassai felsőipariskolának. 1941-ben a székesfehérvári gépipari középiskolához került, 1947-ben a szolgálat érdekében áthelyezést nyert Miskolcra, a Miskolci Gépipari Középiskolához.

1951. július 15-től kezdődően az iskola a Kohó- és Gépipari Minisztérium hatáskörébe került. 1953-ban a valamikor 6 osztály számára épült szakiskola épületében 16 ifjúsági (nappali) osztály tanult - mindegyik évfolyamon 4-4 párhuzamos osztállyal. A "második műszakban" 13 dolgozó osztályban folyt a tanítás. Intézetünk tantermi nehézségekkel küszködött, azonban a felettes hatóságok iskolánkat külső építkezéssel nem bővítették, így belső átalakítási munkálatokkal kellett a szükséges tantermeket biztosítani. Az alagsortól a padlásig jóformán minden talpalatnyi helyen oktatás folyt. A testi nevelés is nehézségekbe ütközött, hiszen iskolánkkal együtt eredetileg nem épült tornaterem. A rendszeres testnevelés biztosítása érdekében a műhelyépület I. emeleti déli szárnyán ideiglenesen tornatermet hoztak létre. 1953. november 27-én egy gépész és egy kohász osztállyal indult meg a levelező oktatás. 1954-ben az iskola teljesen saját erőből készített kupoló-kemencével üzembe helyezte a tanműhely öntödéjét. 1954. március 29-én csapoltak először a kemencéből. Minthogy az iskola épülete, valamint a műhely adottságai nem bírták el az évi 4 párhuzamos osztályt, a túlfeszített beiskolázást, ezért 1954-től fokozatosan rátért iskolánk az évi 3 párhuzamos osztályra, a 12 osztályos rendszerre. Ebben az évben már felvételi vizsgát is tartottunk. A Kohó- és Gépipari Minisztérium által az ország legjobb technikuma részére alapított vándorzászlót az 1954-55. tanévben iskolánk, a "miskolci 13. sz. Gépipari Technikum nyerte el jó közismereti és szaktárgyi munkáján kívül a nevelés és kultúrmunka, s főként a gyakorlati oktatás és öntevékenység terén tanúsított eredményei alapján." 1955. október 26-án a Kohó- és Gépipari Minisztérium rendeletével iskolánk hivatalos elnevezése Zalka Máté Általános Gépipari Technikum lett. Intézetünkben ekkor a nappali tagozaton általános gépipari és gépgyártás-technológiai szakon indítottunk évfolyamokat. Az esti és levelező tagozaton ebben az időben inkább általános gépipari szakon folyt a képzés. Az iskola már ekkor is törekedett nemzetközi kapcsolatok kiépítésére. Így került sor 1956. júliusának első napjaiban a kassai magyar tannyelvű gépipari technikum 120 tanulójának cserelátogatására hazánkban. Ugyancsak 120 tanulóval még ezen a nyáron viszonoztuk a látogatást, és diákjaink 8 felejthetetlen napot töltöttek Kassán és a Magas-Tátrában.

Az 1956-57. tanévet megszakította az 1956. október 23-án kitört forradalom. A forradalom napjaiban a tanítás szünetelt iskolánkban. A tantestület igyekezett távol tartani az ifjúságot az eseményektől, így a későbbiek során sem a tantestület tagjai, sem a tanulók ellen nem indult eljárás a forradalomban való részvétel miatt. 1957-ben iskolánkban is meg kellett alakítani az ifjúság szocialista erkölcsi-politikai szemléletének kialakításában a rendszerváltásig főszerepet játszó Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) alapszervezetét. 1959. február 28-án új létesítményeket avathatott fel az iskola. A legfontosabbak egyike a transzformátorház létesítése, hiszen iskolánkban addig csak 110 voltos világítási és motoráram volt, míg az új gépek már 380 volt ipari árammal dolgoztak. Másodsorban két alagsori tantermet alakítottak át kémiai, fizikai és elektrotechnikai szertárakká és kombinált előadóteremmé. Nagy előrelépést jelentett a második emeleten a tágas rajzterem. A mai napig létező dísztermet is ekkor adták át, ami azért volt nagy jelentőségű, mert addig az ünnepségeket az udvaron vagy az iskola mögött működő Fáklya filmszínház helyiségében tartották. Az 1961/62. tanévben, az iskola 50 éves jubileumi évében a nappali tagozaton 12 osztályban 475 tanuló, az esti tagozat 9 osztályában 324 fő, a levelező tagozat 8 osztályában 416 hallgató tanult. Összesen tehát 1215 tanulója volt az iskolánknak, mely a tantestület létszámának emelkedését is eredményezte. Miután a felnőtt oktatási formák önálló tantestület nélkül működtek, így ez fokozott terheket rótt a törzstag tanárokra, s óraadókat is szép számmal kellett foglalkoztatni. Az 50. évfordulóra készült el a főépület és a műhelyépület teljes rekonstrukciója, s került kialakításra a technológia- és géptan-laboratórium. Az 1962-63-as tanévtől négy első osztály indult a nagy érdeklődésre való tekintettel. A felvételi vizsgán kitűnő és jeles tanulók közül lehetett válogatni.

1962 és 1969 között működött iskolánkban a Miskolci Felsőfokú Gépipari Technikum, esti tagozatos képzési rendszerrel, mely a technikusképzést emelte felsőfokú szintre. Megszűnte után sem fejeződött be iskolánkban a felsőfokú műszaki szakemberképzés. A budapesti Bánki Donát Gépipari Műszaki Főiskola kihelyezett tagozataként két évtizeden át működött falaink közt az üzemmérnök-képzés. A technikusképzés felsőfokú szintre emelése eredményezte a technikumi képzés fokozatos megszüntetését. A nappali tagozaton 1972-ben kaptak a tanulók utoljára technikusi oklevelet. 1969-ben iskolánk neve Zalka Máté Gépipari Technikum és Szakközépiskolára változott. Az 1969/70. tanévtől kezdődően indult a gépészeti és gépgyártás-technológiai képzés, melynek rendszere 1979-ig élt. Működése 10 éve alatt annyiban változott ez a képzési rendszer, hogy lehetővé vált az érettségi vizsga alkalmával egy szakmában szakmunkás-képesítést is szerezni. 1970-ben a Gépipari Technológiai Intézettel együttműködve jött létre egy ív-lánghegesztő műhely 10-10 munkahellyel, a hegesztő minősítő tanfolyamok és vizsgáztatás lebonyolítására. 1970. őszén, 61 évesen nyugállományba vonult Ablonczy József igazgató. Helyét az akkor 40 éves dr. Kálmán András, okleveles gépészmérnök műszaki tanár foglalta el, aki 1952-től tanított az iskolában. 1972-ben került sor az igazgatási és hivatali rész átépítésére, új műszaki laboratóriumok létesítésére, a tantermi bútorzatok teljes cseréjére. A következő évben, 1973-ban készült el a tornaterem, s a korábbi ideiglenes tornaterem helyén, a műhelyépület első emeletén rajzterem létesült. 1974-ben a szakminisztériumtól felügyeletileg a megyei tanács hatáskörébe került iskolánk, így a szaktárca szakmai befolyása az oktatásban minimálisra korlátozódott. Ebben az évben került felszámolásra az öntöde, melynek megüresedett helyét a darabolóműhely foglalta el. 1975-ben a műhelyépület tetőterében gépészklub, könyvtár, tanfolyami tantermek létesültek. 1976-ban gáztüzelésű fűtésre tért át az intézmény, így a következő évben a fűtésrekonstrukció során felszabadult alagsori helyiségekben kondicionáló termet alakítottunk ki. 1977-ben a főépület tetőterében felszerelt a 301-es audiovizuális terem biztosította a még eredményesebb munkát. A főépület és a műhelyépület teljes homlokzat felújítására 1978-ban került sor. Az 1979/80. tanévben gépi forgácsoló, valamint gépszerelő és -karbantartó szakmában indult képzés iskolánk egy-egy osztályában. A másik két első osztály kísérleti tantervű egységes középiskolai osztállyal indult. Az utóbbi kísérlet olyan távlati iskolarendszer lehetséges középiskolai modelljét ajánlotta kipróbálásra, amelyben a gimnáziumi és szakközépiskolai képzés I-II. osztályos anyagát integrálta. A tanuló a II. osztály végén, 16 éves korban dönthette el, hogy III. osztályban gimnáziumban vagy szakközépiskolában kíván továbbtanulni. A szakközépiskolai tanulók IV. osztály végén érettségi-képesítő vizsgát tettek, és választhattak az azonnali munkábaállás vagy a felsőoktatásban történő továbbtanulás között, illetve beiratkozhattak iskolánk nappali tagozata V. évfolyamára, hogy annak elvégzése után technikusminősítő vizsgát tegyenek. E kísérleti képzés formájában sikerült újra behozni az iskola falai közé a technikusképzést.

1979-ben felismerve a számítástechnika jövőjét, bevezetésének szükségességét, iskolánkban létrehoztunk egy számítástechnikai laboratóriumot, melyben az első gép egy XT 680 x. volt. A következő évben, 1980-ban ismét jelentős gyarapodásnak lehettünk tanúi. Kialakításra került egy targonca oktatóbázis az iskola udvarán, és létrejött egy műanyaghegesztő-műhely, ahol országosan is először kezdtük a műanyagcső-hegesztők minősítését. Ebben az esztendőben helyeztük üzembe az első CNC vezérlésű esztergát. A Művelődési Minisztérium terveinek megfelelően 1981-ben létrejött intézményünkben egy megyei szerszámgép-felújító műhely, amelynek elsődleges feladata az oktatási intézmények szerszámgépeinek felújítása, esetleges pótlólagos automatizálása volt. Az 1982/83. tanévben indult nappali középfokú képzésben a gépszerkesztő képzés, amely tiszavirág életűnek bizonyult. 1988-ban érettségiztek az utolsó gépszerkesztő szakos tanulók és az utolsó gépi forgácsolók is ekkor végeztek. 1982-ben a műhelyépület padlásterében alakították ki a nyelvi laboratóriumokat. 1983. és 1985. között bővült a számítástechnikai laboratórium, kialakításra került egy pneumatika-labor. A CNC vezérlésű szerszámgépek jobb megismerése érdekében létrejött egy CNC oktató laboratórium. Az 1986/87. tanévre valóra vált nagy álmunk. Már az 50-es évek elején kinőttük épületeinket, így minden tanévben gondot jelentett a megnőtt tanulói létszám elhelyezése.

A 75. jubileumi tanévre felépült egy új, a főépülethez csatlakozó 500 négyzetméter hasznos alapterületű iskolaszárny, amelyben 2 szaktermi előadóterem, a hozzájuk csatlakozó, kiscsoportos foglalkozásra is alkalmas szertárak, egy integrált elektrotechnikai előadóterem és laboratórium, egy hosszmérő laboratórium, két idegen nyelvi laboratórium és végre egy rajztermnek épült rajzterem került kialakításra. Ekkor már a középiskolai képzés szerkezete is megváltozott, hiszen az 1985/86. tanévtől indult előbb a gépgyártás-technológiai technikusi szak, majd a gépészeti technikusi szak. A nyolcvanas évek közepétől iskolánkban előtérbe került a kutató-fejlesztő munka. E területen komoly eredményeket tudtunk felmutatni: UNICOMP interfész a számítógép és a mérési eredmények kapcsolatának megteremtéséhez, CNC oktató eszterga, elektromos és pneumatikus oktatórobotok, PLC vezérlésű fúró-célgép, számítógép vezérlésű megmunkáló-mérő-értékelő egység, rugalmas gyártórendszer ipari és oktató változatban. Az iskola saját gyártmányként kívánta kifejlesztett termékeit értékesíteni, azonban a külső és belső körülmények megváltozása miatt ez a terv nagyrészt meghiúsult. Az UNICOMP-ot és a DÁVID néven ismertté vált CNC oktatóesztergát sikerült sorozatban is gyártanunk, és az országban 26 darabot értékesítettünk szakoktatási intézmények számára.

 

Az iskola történetének folytatása a hamarosan megjelenő centenáriumi évkönyvben olvasható!

    
AZ OLDALT KÉSZÍTETTE: TAKINFO-TAKI.HU EMAIL:TAKINFO.TAKI@FREEMAIL.HU